Paletta Teszt - Jaclyn Hill X Morphe - Vault Collection



Sziasztok!

Most egy újabb kis tesztelős bejegyzéssel készültem nektek.
A címből már kiderült, hogy a Youtuber, Jaclyn Hill és a Morphe Cosmetics második kollaborációjáról lesz szó.
 

Először is, aki nem tudja, hogy ki Jaclyn Hill, annak itt a link a csatornájához. Elég róla annyit
tudni, hogy az egyik nagy úttörőről beszélünk, már ami a sminkes csatornákat illeti. Igazi "nagyágyú".



Jaclyn már kiadott egy palettát a Morphe-val közösen. Több bejegyzésben is írtam már róla. Az egyik általam legtöbbet használt paletta. Imádom. A régi, vagy hívjuk úgy, hogy az első paletta, 35 színt tartalmaz. Matt, szatén, fényes, csillogó árnyalatokat vegyesen. Szerintem bármilyen "look" elkészíthető vele. Professzionális használatra is tökéletes. Az ára pedig 42 Euro (kb.14.000 Ft)



Az új, The Vault Collection, azokat a színeket tartalmazza, amiket Jaclyn az első szériából kihagyott.



Habár a régi palettát nagyon szeretem, sokat gondolkodtam, hogy megrendeljem-e az új kollekciót, mert a vélemények nagyon vegyesek voltak. A paletta megjelenése igen kalandos volt, mivel az első legyártott és eladott paletták, nem hozták a Jacly által elvárt minőséget, aki ezzel a problémával akkor szembesült, amikor a PR csomagok tesztelésre kerültek más youtuberek, sminkesek által.

Nem sokkal a rossz vélemények után, a Morphe csapata visszahívta a kollekciót. A hivatalos megjelenést későbbre tették és finomítottak a minőségen, az újbóli megjelenés előtt, valamint mindenkit kárpótoltak, akik az első legyártott termékek valamelyikét vásárolták meg.
Magam részéről én azt gondolom, hogy maximálisan megbízom a Morphe szakembereiben, mert a termékeiket, amiket próbáltam, kivétel nélkül szeretem, szóval természetesen megrendeltem a csomagot.
  Maga a Vault négy palettát tartalmaz, amiket meg lehet vásárolni egyben, de külön-külön is, ami szuper lehetőség annak, aki csak magát sminkeli, és tudja, hogy mik az ő színei, így ki tudja választani a hozzá illő darabját a kollekciónak.
Minden paletta 10 színt tartalmaz. Minden egyes paletta egymáshoz tökéletesen passzoló színekből van összeválogatva. A csomagolás nagyon igényes és praktikus. Minden paletta tetején eltérő színű csillagok és pöttyök találhatóak, amik jelzik, hogy milyen színeket találunk belül.
A négy palettát egy kemény tokba tudjuk becsúsztatni, aminek szintén van egy doboza, amin maga Jaclyn található. Minden palettában vagy egy szuper, egész nagy tükör is. Maga a Vault egyben 68 Euro ( kb 22.000 Ft), ami szerintem 4 palettáért nagyon kedvező ár. Egyenként pedig 17 Euro az áruk.
Akkor lássuk a felhozatalt!




1. ARMED & GORGEOUS


6 db matt, 3 csillogó és 1 fényes színt tartalmaz. Elsőr ránézésre nem voltam oda a színösszeállításért, de időközben úgy alakult, hogy ez egy nagyon jól használható kis paletta. Őszre és télre is csodás. Az arany különböző árnyalatait pedig egyenesen imádom benne.








VIP:  Ez a szín a kakukktojás.
Jeges, csillogó fehér.  
Nagyon fényes!

ACCESS: Matt sárga, kurkuma árnyalat.

GILT TRIP: Világos, csillogó
arany.

COIN: Nagyon fényes, rikító arany. A kedvencem! Gyönyörű! Imádom, hogy nem csillámos!

AGENT: Matt barna, sárgás        tónussal.

TOP SECRET: Matt telítetlen
zöld
                                                     
SMOOTH CRIMINAL: Matt barna, sárgás tónussal

                               
SECURE: Matt mandarin szín

PROWL: Matt erőteljes,  
  
CLASSIFIEDCsillogó óarany


2. BLING BOSS


Már a képek alapján is ez a paletta miatt voltam a legizgatottabb. A lilamániámat tökéletesen kielégíti. 
Természetesen ez a kedvencem a négy közül, bár mínőségben nem ez a legerősebb. 1 fényes, 5 csillogó és 4 matt színt tartalmaz. Mindegyik csodálatos. 



                                                                                                         BLING BLING: Rózsaszínes         ezüstös csillogó

 HUSH HUSH: Matt mályvás lila,   ami tökéletes satírozó színnek 
 Nagyon szeretem!

GEM: Fényes ultraviola.
 Brutál pigmentált. Valami csoda!


MYSTIC: Matt, Bordós-lilás barna..  
                                      
SPARK: Matt pirosas, bordós narancsos. Igazi őszárnyalat.


GLITZ and GLAM: Fényes, Rosegold árnyalat

PIZZAZZ: Fényes, bordós-narancsos, magenta altónussal
                                                           ROCKSTAR: Matt, bordós-lilás     árnyalat. A színe annyira szép,   de sajnos ebből, ez a leggyengébb   minőségű festék.



BALLSY: A győztes! Annyira különleges. Duokróm, csillámos, mályvás-pink

BERRY TREASURE: 
Érdekes árnyalat. Szénfekete lilás-bordós csillámokkal.

                                                         

3. DARK MAGIC

Ez az a paletta, amit csak azért vettem meg, mert a csomagban volt. A képek alapján, nagyon nem voltak az én színeim, de mivel sminkes vagyok, így nem csak magamra kell gondolnom. Amikor viszont elkezdtem használni, akkor néhány színt kifejezetten megszerettem. Sőt az egyik kedvencem is ebben a palettában van.





POOF: Matt krémárnyalat Tökéletes alapszín

POWER CUT:
Metálfényű ezüst

SHHH: Matt szürkésbarna
     
TRICKERY: Gyönyörű fényes
karácsony-zöld. Big Like!

DIVERSION: Nagyon szép fényű, aranyos-metálos árnyalat

POTION: Matt avokádó zöld. Szépen pigmentált.

BUSTED: Ebből az összeállításból a kedvencem. Sajnos a swatch nem adja vissza a színét. Matt óceán kék, zöld altónussal.

INSIDE JOB: Matt, sötét Jáde zöld. Kár érte, de nem annyira pigmentált.

MOJO: Matt fatörzs barna

TEMPTRESS: Erős fekete, csillámokkal



4. RING THE ALARM

A másik legszebb a Bling Boss mellett. Még egy kifejezetten őszi hangulatú, a szívemhez közelálló színösszeállítás. 5 fényes és 5 matt színt tartalmaz.




LOLLI: Innen a kedvenc. Megint egy Duokróm barackos-rózsaszín. Nagyon pigmentált.

RUSH: Matt, sárgás-narancsos
ON CAMERA: Fényes, narancsos-arany

BOOM: Fényes, narancsos bronz 

ALERT: Matt, narancsos agyag szín

BOMB ASS: A másik nagy favorit. Fénylő pirosas-pink

SIREN: Enyhén fényes, bordós-szilvás

MUGSHOT: Matt, mandula szín

FRAMED: Matt, mély szilva árnyalat

SECRET: Matt, telítetlen barna








Összeségében nagyon meg vagyok elégedve a kollekcióval. Biztos, hogy mindenki talál benne az ízlésének megfelelőt. Ez a kis készlet tökéletes választás otthoni kreatívkodásra és sminkeseknek  
egyaránt. Ha most kezded a szakmát és sok színt, változatos textúrákat, minőségi terméket szeretnél, de nem tudsz rengeteg pénzt áldozni rá, akkor ez tényleg neked való! A matt színek egy kicsit nehezebben kezelhetőek, de elég időráfordítással, megfelelően el lehet őket dolgozni. A csillogó, csillámos és fényes színek viszont egyenesen csodálatosak! Nem bántam meg, hogy megvásároltam. Biztosan fogom tudni használni. A két számomra kedvesebb paletta a Bling Boss és a Ring the alarm. A kettő közül minőségileg a Ring the alarm erősebb, szóval ha csak egy palettát rendelnél meg, akkor ezt szívből ajánlom. Sajnos csak rendelni lehet, de itt van néhány megbízható link, ahol be tudjátok szerezni:

Morphe
- Beauty Sale Blog 

Sminkek, amiket már a Vault-tal készítettem:






Köszönöm, hogy elolvastátok a kis értékelésemet, remélem tudtam segíteni annak, aki paletta keresőben van.

Megtalálatok: Facebookon 
Instagram: @misikrena


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések