"Halo" Smink tutorial
Sziasztok!
Az eddigieknél sajnos rendszertelenebbül jelentkezem, mert jelenleg rengeteg dolog történik az életemben, az egyik ilyen a költözés, ami mellett nehéz egy nyugodt helyett találni, ahol el tudom készíteni a kép és videó anyagot a bloghoz, de remélhetőleg hamarosan sikerül kialakítanom egy új
sminkbirodalmat..
Azt hiszem, hogy talán ez lesz az első ilyen tutorial jellegű blogbejegyzésem.
Ebben a postban szeretném megmutatni nektek, hogy én hogyan szoktam elkészíteni magamnak az egyik kedvenc, nem túl szöszölős sminkemet. Ez pedig az ún. "halo" szemsmink. Ennek a technikának az alapja az, hogy a mozgó szemhéj közepét világosítjuk, vagy emeljük ki fénnyel, csillámmal. Azáltal, hogy a fénypont a szemhéj közepén lesz, a szemünk sokkal nagyobbnak és kerekebbnek tűnik majd. Annak, hogy milyen színben vagy textúrában készítjük el, csak a képzeletünk szabhat határt. Természetesen ezt a "look"-ot is fel lehet dobni egy tusvonallal vagy műszempillával, amit gyakran szoktam is, de ezek nélkül is gyönyörű végeredményt kaphatunk. Én a lila szín mellett döntöttem, nem csak azért, mert a kedvenc színem, vagy mert a zöld és barna szeműeknek must-have, és most amúgy is nagyon trendi, hanem azért is, mivel ez egy élénk szín, így szépen elkülönül a középső rosegoldos árnyalattól, így jobban be tudom nektek mutatni, hogy hogyan is készült. Persze ez a fajta smink akkor is mutatós, ha egymáshoz sokkal közelebbi árnyalatokat választunk, épphogy kiemelve a középső részt. Csatoltam nektek pár sminkemet, amik ezen a technikán alapszanak.
Azután pedig vágjunk is bele a lépésről lépésre részbe. Azt azért le kell írnom, hogy a videókban egy egyszerűbb sminket készítek el, mert amik a képeken vannak, azokkal azért több időt töltöttem, de az alapot remélem sikerül majd szemléltetnem. JA és sorry a karikákért, de nincs rajtam korrektor :D
Akkor kezdődjön az eslő tutorial bejegyzésem..
1.
Elsőként az alap elkészítése. Először is mindenképpen használok a sminkem alá vagy szemhéj primert vagy egy kis korrektor, ahogy azt a videón is teszem.
Én itt a Catrice - Liquid Camouflage-t (1160 Ft) használom. Erre a célra kifejezetten szeretem. Nem kell belőle sokat felvinni, inkább vékonyan oszlassuk el. Egészen a szemöldökig fel szoktam rakni egy lapos ecsettel. Fixálni lehet púderrel, de sokak tanácsára én már egy ideje nem fixálom, hanem egyből a szemhéjpúder következik, így az jobban megtapad és intenzívebb is lesz.
Én itt a Catrice - Liquid Camouflage-t (1160 Ft) használom. Erre a célra kifejezetten szeretem. Nem kell belőle sokat felvinni, inkább vékonyan oszlassuk el. Egészen a szemöldökig fel szoktam rakni egy lapos ecsettel. Fixálni lehet púderrel, de sokak tanácsára én már egy ideje nem fixálom, hanem egyből a szemhéjpúder következik, így az jobban megtapad és intenzívebb is lesz.
2.
Felviszek egy világoslila árnyalatot a mélyítővonalra és ezt satírozom szépen felfele és kifele egészen addig, amíg semmilyen körvonalat nem látok, csak satírt. Ehhez egy nagyobb satírozó ecsetet használok. Ebbe az átmeneti színbe fogom beledolgozni a sötétebb szemhéjpúdert, így azt sokkal könnyebb lesz eloszlatni. A videón az Anastasia Beverly Hills - Modern Renaissance Eye Shadow Palettát (42 USD) használom, ami amúgy az egyik kedvenc palettám. Ebből pedig ezt a kis lilás színt a "buon frescot" választottam.
3.
Egy laposabb vagy egy kis satírozó ecsettel a szemöldök alá felviszek egy világos, kissé fényes csontszínű árnyalatot, hogy kiemeljük ezt a részt. Szintén az Anastasia paletta egyik színét a "Tempera"-t használom.
4.
Következő lépésként egy kisebb satírozó ecsettel felviszek egy erőteljesebb matt sötétlilát. Amit én használok az az Evana Smokey - Eyeshadow Palettának (4990 Ft) az egyetlen lila árnyalata.
Figyeljünk rá, hogy ezt a szín, már csak a mélyítővonalba tegyük és ne menjünk vele túl közel a szemöldökcsonthoz. Nagyon alaposan satírozzuk bele az előzőleg használt világos színbe, ezzel szép átmenetet képezve a két árnyalat között, majd visszaveszem az előző satírozó ecsetet a világosabb színnel és azzal is szépen eldolgozom az anyagokat.
5.
Fogom ugyanazt a sötétlilát, amit előbb használtam és egy lapos tapasztó ecsettel feltapogatom a színt a mozgó szemhéjra, de csak a belső és külső részére. A középső részt nagyjából kihagyom. Azért a lapos ecsetet használom, mert így a szemhéjpúderünkből a maximum pigmentációt tudjuk kihozni. Ügyeljünk arra, hogy kívül, a külső szemzugnál ne tegyük kijjebb a festéket. Ezután először ezzel az ecsettel, majd a széleket az előző satírecsettel ismét dolgozzuk el.
6.
Itt következik a trükkös rész. Egy lapos korrektor ecsettel, egy nagyon apró mennyiségű korrektort viszünk fel a mozgó szemhéj közepére, arra a részre, amit világosítani, hangsúlyozni szeretnénk. Egészen a szempillatőtől a mélyítővonalig rakjuk fel az anyagot úgy, hogy az ecset feje felfele mutasson és félkörívesen követve szemünk formáját, a korrektorral egy határozott ívet festünk. Tényleg ne használjunk túl sokat a korrektorból, mert akkor össze-vissza fog kenődni.
7.
Következő lépésként megerősítem a lila színt, de most egy fényes, vibráló lilát - ami Royalty névre hallgat - használok a Morphe X Jacly Hill Paletta-ból (38 USD). Amúgy ez a paletta egy csoda! Ezer féle sminket lehet vele elkészíteni és a napokban kerül forgalomba Jaclyn Hill négy új kis palettája azokkal a színekkel, amik ebből a nagyból kimaradtak. Én már nagyon várom. Tehát, ahova előzőleg is felvittem a matt lilát, arra ráerősítek a fényessel egy lapos ecset segítségével úgy, hogy a vonalak felfele nyíló szögben legyenek. Ez a videó segítségével egyértelmű lesz...remélem. Valamint a mélyítő vonalba is felviszem ezt a lilát is a lapos ecset élével vagy egy kis tusecsettel, hogy precíz vonalat kapjak. Majd egy kisfejű satírozó ecsettel óvatosan összedolgozok mindent.
8.
Ezután kiválasztjuk azt a színt, amivel ki szeretnénk emelni a középső részt, ahol eddig csak a korrektor volt. Én most egy rosegold árnyalatot a "Little Lady"-t választottam az előző palettából, amit egy kicsi lapos ecsettel viszek fel. Amennyiben szükséges, akkor nedvesítsük be az ecsetet, bármilyen sminkfixálóval, így élénkebb, ragyogóbb pigmenteket tudunk kihozni a választott árnyalatunkból, vagy akár ujjal is rásegíthetünk a pigmentek előhozására. Aztán egy ennél világosabb rózsaszínt a "Faint"-et teszem a mélyítővolanba a kis félkörív mentén.
Ha ezek megvannak, akkor ismét a lilás színből rakok egy kicsit a szélekre és finoman összesatírozom a középső színnel úgy, hogy ne legyen élés határvonal a sötét és a világos részek között, hanem tényleg egy szép fény effektet kapjunk.
Térjünk át az alsó szempilla vonalra. Először (amit sajnos videon kívül csináltam) egy kis satírecsettel a legvilágosabb lilát, amit használtam a sminkhez felsatírozom a szempillatőbe, majd még közelebb a szempillákhoz, jöhet a sötétlila, amit szintén alaposan elsatírozok, mert nem szeretnék egy határozott vonalat a szemem alá.
Mivel még nincs a szemem alatt korrektor, így nagyon könnyen, egy nedves törlőkendővel eltávolíthatom az esetlegesen lehullott szemhéjpúdert, illetve amit én nagyon szeretek csinálni, az az, hogy a kendővel még óvatosan korrigálom a sminkemet, ha egy precízebb formát szeretnék, de arra nagyon vigyázzunk, hogy ne töröljük le a satírt úgy, hogy eldolgozatlannak tűnjön, az amin eddig munkálkodtunk.
11.
Kamerán kívül befejeztem az alapozást, feltettem egy kis szempillaspirált, ajakbalzsamot, utolsó lépésként pedig egy lila szemceruzával kihúzom a felső és az alsó vízvonalat is, ezzel elmélyítve az egész szemsminket. Amit használok az egy vízálló Aden Szemceruza (790 Ft).
Ez lett volna az én "Halo" smink tutorial-om, ha tetszett próbáljátok ki ti is ezt a könnyebb kreatív sminket, mert rengeteg lehetőség van benne.
Továbbra is várom az ötleteket, hogy miről olvasnátok szívesen.
Megtalálatok: Facebookon
Instagram: @misikrena
Zene:
"Freedom" by Anthony Hamilton & Elayna Boynton - "Django
Továbbra is várom az ötleteket, hogy miről olvasnátok szívesen.
Megtalálatok: Facebookon
Instagram: @misikrena
Zene:
"Freedom" by Anthony Hamilton & Elayna Boynton - "Django
Megjegyzések
Megjegyzés küldése