Ecset kisokos 2. rész - A biztos alap


Sziasztok!

Az előző ecset kisokos bejegyzés nagyon sikeres volt nálatok, ezért visszatérek ehhez a témához.
Itt tudjátok elolvasni. Abban a blogban a szem-szemöldök smink elkészítéséhez való fontosabb ecsetekről beszéltünk, most pedig az alap elkészítésére fogunk koncentrálni. Ahhoz, hogy a sminkünk igazán szép és tartós legyen, elengedhetetlen a jó és megbízható alapozás, korrektorozás, púderezés és hab a tortán a kontúrozás, bronzosítás, pirosítás és a highlighter, amik nélkül persze meg lehet lenni...már, aki akar. Mindezek kivitelezéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelő kiegészítőket használjunk, mert sajnos nem elég, ha magából a sminktermékből megfelelőt vásárolunk, de ahhoz, hogy igazán a maximumot tudjuk kihozni belőlük, igen is kelleni fognak az eszközök is.
Ahogy már említettem a legutóbbi bejegyzésben, az arc sminkjének elkészítéséhez végtelen féle-fajta ecsetet, szivacsot, szilikon szivacsot, elektromos ecsetet, nem tudom mit használhatunk...,ezért most néhány alap darabot szeretnék megosztani veletek, amik nekem valóban beváltak.

Rögtön a primert/sminkalapot át is ugranám, mert bár azt is fel lehet vinni ecsettel, vagy szivaccsal,
én ezeket kézzel szeretem használni, mert úgy egyből érzem, hogy elegendő mennyiséget kentem-e fel vagy túl sokat, és krémes állaguk miatt könnyen el is lehet őket ezen a módon oszlatni.

1. Alapozáshoz

Már rögtön erről a pontról 64 oldalt tudnék írni. Rengeteg féle ecsettel lehet feltenni az alapozót gyönyörűen, ezért itt én is többet fogok megemlíteni. Fontos, hogy mindenki megtalálja azt az eszközt, amivel neki a legkönnyebb dolgozni. Nekem sokáig változó volt, hogy mikor mivel esett jól sminkelni, de mostanra beállt egy rutin. Ahogy tesztelem az újonnan megjelenő dolgokat, úgy természetesen módosulhat a véleményem is. Az alapozáshoz használt ecsetek leginkább szintetikus szőrből készülnek, nem szívják magukba az anyagot, alkalmasabbak a krémes termékek eldolgozására.

Lapos/Flat alapozó ecsetek

Könnyen fel lehet vele vinni az alapozót, eloszlatni már egy kicsit munkásabb, viszont a nehezen elérhető részekre, mint mondjuk az orr vagy a szem körüli rész alapozásához a legjobb!
Ezzel akár a primerünket is szuperül fel lehet vinni, aki nem akarná kézzel. Ezzel a típusú ecsettel erősebb fedést lehet elérni. Amit én használok az a Nanshy Flat Foundation Brush (3900 Ft), de sok jót lehet találni a piacon. Nagyon olcsó és megfelelő például a Dm sajátmárkás ecsete, az Ebelin Professional Alapozó Ecset (1190 Ft). 
Nanshy ecseteket innen tudtok rendelni: Makeup plaza

Duo Fibre/ Stippling Ecsetek

Ezek az ecsetek voltak a kedvenceim...eddig, de továbbra is tökéletesek. Érett bőrhöz is szeretem használni, mert szép vékonyan viszi fel az alapot, így természetesebb a hatás. Ha igazi, könnyed "Air Brushed" végeredményt szeretnénk, akkor ezt válasszuk. Nem csíkoznak. Egyenletesen oszlatnak el minden krém, de még por terméket is. Ha például van egy pirosítónk, ami túlzottan pigmentált, de szeretnénk még is használni, akkor ezzel az ecsettel megszelídíthetjük és minden nap viselhetjük anélkül, hogy túl harsány lenne.

Ennek az ecset fajtának az ikonikus képviselői a Mac 130 - Duo Fibre Brush (13000Ft), 100% szintetikus, kézzel készült, vagy a Mac - 187 Duo Fibre Face Brush (12600 Ft), amit inkább por termékekhez ajánlanak, de rengetegen szeretik folyékony alapozáshoz is használni. Az áruk sajnos nem túl barátságos, de tudjuk, hogy a márkát meg kell fizetni, és ebben az esetben a minőséget is. Ennél sokkal olcsóbb és szerintem remekül használható szintén duo fibre ecset a Real Techniques -Stippling Brush (4500 Ft). A Real Techiques ecseteket egy ideje meg lehet vásárolni hála Istennek a Müller drogériákban :)

Buffing Ecsetek

Ez a típus az én igazi "must-have"-em. Mostanában szinte csak ezt használom alapozáshoz. Gyönyörű fedést lehet velük elérni, kicsit sem csíkoz, és szerintem a leggyorsabb és legkényelmesebb megoldás. 
Amikor ilyen ecsetet használok, akkor mindig  tökéletesen egységesnek látom a végeredményt.
NYX - Pro Multi-Purpose Buffing Brush (20 USD, kb 6000 Ft) Nagyon szuper szintetikus szálakból készült. Tényleg remek! Biztos, hogy nem okoz csalódást. Az én abszolút favoritom viszont mostanában nem más mint a Real Techniques - EXPERT FACE Brush (4790 Ft)
Szintén szintetikus, picike és nagyon tömött feje van. Könnyen és gyorsan lehet vele dolgozni. Nem vesz fel anyagot. Minden alapozómmal csodásan működik. Amúgy "award winning" termék, tehát nem csak nekem jött be:)

2.Korrektorhoz

Elég unalmas, de mindig le kell írjam, hogy rengeteg féle, formájú, méretű ecsetről van szó, és én ezekből válogattam ki azokat, amik eddig nekem a legjobban funkcionálnak. A korrektornál szintén ez a helyzet. Amikor nagyon sietek, akkor előfordul, hogy az alapozó ecsetemmel oszlatom el a korrektort is, de csak, ha tényleg rohanás van. Az is működik! Ezek az ecsetek szintén szintetikusak leginkább. Formájukat tekintve nagyon különbözőek is lehetnek. A két típus amit én használok:

Lapos Ecsetek
Ezek az ecsetek keskenyek, vékonykák, merev szintetikus szálakkal tömöttek. Nagyon jó fel lehet vele venni az anyagot. Ezt használom akkor, ha nehezen elérhető részeket festek, a szemöldök formázásnál vagy ha a tusvonalon akarok kicsit javítani korrektorral. Igazán hasznos és elengedhetetlen darab. Biztos helye van minden ecsetkészletben.

Amit én használok az a  BőszEcset - lapos korrektor ecsete (1400-2000 Ft) Több méretben kapható, szintetikus, szuper minőségű. Aki esetleg nem hallott volna még a BőszEcsetről, azok itt találják a honlapot. Van üzletük is, ahol meg lehet tapizni az ecseteket!

Buffing Ecsetek

Pont olyanok, mint alapozáshoz használt nagyobb testvéreik, csak egész picike kerek fejjel. Rendeltetése is ugyanaz. A korekktort ezzel az ecsettel szépen be tudjuk dolgozni a bőrbe. Tökéletes eszköz. Imádom. 
Ami nekem nagyon bevált az a Zoeva Cocealer 
Buffer Brush(19 USD) Kézzel készült, vegán taklon szálakból. Nagyon tömött, de mégis puha. Sajnos nálunk nem lehet kapni, csak rendelni. Itthon is kapható viszont a Real Techniques - Expert Concealer Brush (2500 Ft) Teljesen olyan, mint az általam imádott nagy változata az Expert Face brush, csak piciben. Csak ajánlani tudom. Ugyancsak vegán termék.


3.Fixáláshoz 

A korrektor és az alapozó fixálásához, púderezéséhez két különböző eszközt használok. Egy kicsi precíziós ecsetet, amivel a szemem alá és a berepedezésre, izzadásra jobban hajlamos pontokra könnyen fel tudom vinni a transzparens púdert, valamint egy nagy pihe-puha mindent beterítő púder ecsetet az arcom többi részéhez. Ezek készülhetnek természetes és mű szálakból egyaránt.

Kis Fixáló Ecsetek

Alakjukat tekintve lehetnek eltérő változatok. Vannak laposabbak, hengeresebbek, lekerekített, kúposabb...

Real Techniques - Setting Brush (2800 Ft) Ez egy nagyon jó, ár-érték arányban pedig szenzációs ecset. Könnyen odaférni a problémásabb részekhez vele.

Ugyanettől a márkától egy újdonság és egy kis luxus a Real Techniques Powder Bleu Collection - Soft Finishing Brush (7790 Ft)
Ez valami csoda. Gyönyörű forma. Színátmenetes nyél. Nagyon puha. A kialakításának köszönhetően tökéletesen illeszkedik a szem alatti részhez, de highlighter felviteléhez is parádés.

Klasszikus Púder Ecset

 Ezek azok a bizonyos nagyfejű, nagyon puhi, mesés ecsetek, ami nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem "AZ " ecsetek. Ezeket a kompakt púderekhez szeretem
használni, mert a "loose" púdert szétszórja mindenhol és nem csak az arcom, de a ruhám is olyan lesz. Ahhoz inkább kisebb púder ecsetet válasszatok. Nanshy - Large Powder Brush (4000 Ft) Kerek fejű. Már vagy egy éve használom ezt az ecsetet és egyre jobban imádom. Extra puha. Pont megfelelő mennyiségű púdert vesz fel és ad le.Vegán. Megint csak jó és nem drága ecset az Eco Tools Large Powder Brush (3190 Ft) és ezt meg tudjátok rendelni például Pink Pandárórólahonnan kb. egy hét alatt meg is érkezik. Szintén jó nagy és puha. Vegán és teljesen környezetbarát. A nyele bambuszból készült. A fém részei pedig újrahasznosítottak. Érdemes a többi ecsetet is megnézni a gyártótól.


3.Bronzosításhoz

Bronzosításhoz a púder ecsethez hasonló ecsetet használunk, de nem óriási és nem is a kis púderező méretben. Ennek a kialakítása is lehet többféle. Lehet lekerekített vagy kúpos, hegyesebb, laposabb, de még legyező ecset is. Szintetikus, természetes vagy kevert szálakból készülhetnek.
 Eco Tools Blending & Bronzing Brush (4690 Ft) ssegítségével még az alapozónkat is fel tudjuk tenni, bár jobb nem keverni a krémes termékekhez és a púderesekhez használt eszközöket egy sminkelés alatt. 



Egy kis különlegesség, amit én használok a  Unicorn Cosmetics - PRO RANGE 059 Whisp Me Away Powder Brush (11.49 GBP) Sajnos ezt csak rendelni lehet. Én az egész kollekciót megkaptam ajándékba. Ez az eredeti Unikornisos ecsetkészlet, amiről a többi koppintás készült. A készletben lévő ecsetek minősége változó, de mondjuk 70%-ban használhatóak, viszont ez a púder ecset zseniális. Én mondjuk csak bronzosításhoz használom, de a formája maga a mennyország. Természetesen a külseje űbercuki, imádják a vendégeim. Itt tudjátok meglesni az oldalt.  

    
 4.Kontúrozáshoz

Huhu..! Ez egy hosszú és izgi kategória. Ugye először is beszélhetünk krém és por kontúr termékről is. Ezekhez használhatunk eltérő eszközöket. A krém kontúrhoz érdemes mindenképp szintetikus szálakból álló ecsetet választani, míg a porhoz használhatunk szintetikust, természetes, vagy kevert szőrt is. Most egy kicsivel több ecsetet sorolnék fel, hogy lássátok mennyi féle is létezik már belőle.
NYX - Flat Contour Brush (20 USD) Sajnos nem tudom itthon mennyibe kerül, de nem szokott nagy eltérés lenni. Ez a szintetikus ecset tökéletes folyékony és por termékhez egyaránt. Nagyon tömött, így elég határozott kontúrvonalat kapunk. Én inkább a krém termékhez ajánlom. A nyele úgy van kialakítva, hogy kényelmes legyen használni és nem utolsó sorban igazán jó ránézni :)
Sigma Beauty Soft Angled Contour F23 Brush (9190 Ft)
Tudom-tudom nem olcsó, de a Sigma ecsetek baromi jók.
Ez is egy más típus, mint az előző. Ezt inkább kevésbé éles, finom porral való kontúrozáshoz ajánlom. Puha, szintetikus, vegán ecset.


Mac - 141 Fan Brush (10500 Ft) Szintetikus, nagyon tömött legyező ecset. Használható krémes, folyékony és por termékhez is, amelyeket gyönyörűen oszlat el az arcbőrön. Kifejezetten könnyű használni a formája miatt.

Dominique Roberts -  F5 Kontúr Ecset (5000 Ft kb.)
Magyarország kiemelkedő sminkmesterének ecsetkollekciójának ezt a darabját nagyon szeretem. Annyira kényelmes használni. Tökéletesen illeszkedik a forma az archoz. Egy bajom van vele, hogy eléggé hullik a szőre. Szintetikus szálakból áll, így ezt is bármilyen állagú termékhez lehet használni. Dominique oldaláról tudjátok megrendelni számos más kiváló ecsettel együtt.

5.Pirosításhoz

Alapvetően ez is egy olyan kategória, ahol rengeteg különböző kialakítású ecset létezik, és az számít, hogy megtaláljuk azt, amivel mi könnyen és szépen tudunk sminkelni. Én a hétköznapokban mostanában 4 félét szoktam használni.

Sima Kerek Fejű Púder/Pirosító Ecsetek

Real Techniques Blush Brush (4090 Ft) Kerekded kis feje miatt nagyon szépen illeszkedik az arccsonthoz. Precízen lehet vele dolgozni, és nem teríti be a fél fejünket. Erre fontos odafigyelni a pirosításnál, hogy válasszunk olyan ecsetet, ami nem túl nagy és tudjuk kontrolálni, hogy  csak a szükséges részt árnyaljuk. Ez az ecset pont ilyen. Szintetikus, így krémes pirosítóhoz is használhatjuk.

Duo Fibre/ Stippling Ecsetek

Ezekről már írtam az alapozásnál és említettem is, hogy pirosításra is nagyon alkalmasak. Valóban nagyon természetes, tökéletes hatást eredményez szinte  bármilyen pirosítóval.
Azért olyan jó az eredmény, mert két különböző szálas technikájának köszönhetően, extra kis mennyiségű anyagot vesz fel és azt nagyon gyengéden dolgozza el. 
A már említett Mac ecseten kívül nagy kedvencem a Nanshy Duo Fibre Stippling Ecset (4000 Ft) 

Ferde Fejű Pirosító Ecsetek

    Talán a négy típus közül, amit használok, ezt kedvelem legkevésbé.
Valahogy ez esik a legkevésbé kézre. A végeredmény ezzel is nagyon szép lesz, csak a folyamat kényelmetlenebb nekem. Ebből is vannak azért kedvenceim.
Smashbox - Angled Blush Brush (32 USD) Oké, ez baromira nem pénztárcabarát, de még haver sem...! Viszont meg lehet vásárolni a
Douglasban, így nem kell izgulni, hogy megjön-e és meg is lehet tapizni, de bízzatok bennem, ha szeretnétek ebből a típusból egy kiemelkedő minőségű ecsetet, mert mániákusan pirosítotok, akkor válasszátok őt. Extra, hogy kontúrozásra is tökéletesen megfelel. Nem mellesleg nagyon szép ez a piros-fekete külső. 
Essence - Pirosító Ecset (1049 Ft) Van egy kis árkülönbség az előbbihez képest...
Amiben egyeznek az az, hogy ez is ferde, ez is szintetikus, ez is csini. Pirosításra teljesen alkalmas. A dolgát elvégzi. Természetesen érezhető a minőségbeli differencia, de aki nem akar sokat költeni, de ez a fajta ecset jön be neki, akkor szerintem egy ideális választás.

Az én Jolly Joker ecsetem az utóbbi időben egy ívelt, laposabb púder ecset. Alapvetően púderhez is vásároltam, aztán rájöttem, hogy pirosításhoz még inkább szeretem használni.

Ez a Real Technique 100-as Powder Brush (26 USD) Ez a Bold Metals kollekció luxus púder ecsete. Iszonyatosan finom és puha szintetikus szálakból készült. Nagyon tömött. Az egyik kedvenc ecsetem EVER. A nyele sárgarézből készült és gyönyörű arany színű. 


Ez a kollekció sajnos nincsen a Müllerben, de netről meg lehet rendelni.





6. Highlighter-hez

Ebben a témában nálam két ecset fajta jöhet szóba, viszont több eltérő méretet is használok attól függően, hogy az arcom melyik részét szeretném kiemelni. Használok egy nagyobb méretűt az arccsonhoz és egy kisebbet, ha a belső szemzugot vagy az orrot szeretném highlightolni.

Legyező Ecsetek

Ezek a lenyűgözően szép ecsetek is lehetnek egészen picikék és vékonyak, vagy óriásiak és tömöttek. Mindegyiket lehet használni, attól függ kinek mi jön be. A legyező ecsetekkel igazán szép, természetes hatást lehet elérni.
140 Synthetic Full Fan Brush (12900 Ft) Azt látjuk, hogy elég húzós az ára, de sajnos azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon jó ecset. Szuper tömött, kihozza a
highlightereinkből a maximum pigmentációt.
Holographic Halo Sweeping Highlighting Brush (18 USD) Ez már inkább a klasszikusabb legyező forma a Mac ecsethez képest. Kevésbé tömött, nagyon puha, gyönyörű végeredmányt produkál. Ezt az itthoni Nyx-ben is lehet kapni.
Azoknak, akik nem szeretnének ennyit költeni itt egy kisebb ecset, ami működik és tényleg nagyon olcsó.
A Dm saját terméke, az 
Ebelin Legyező Ecset (1100 Ft). Ez jóval vékonyabb, mint az előző kettő ecset, de lesz olyan, akinek ezzel sokkal könnyebb lesz dolgozni, mert precízebb, és ezt például már lehet az orrhoz is használni, mert odafér, és nem teríti be  az egészet.

Egyéb Formájú Highlight Ecsetek

Régebben ragaszkodtam a legyező alakú ecsetekhez ha highlightról volt szó, de az utóbbi évben nem használtam ilyet. Teljesen áttértem a más formájú változatokra, mert valahogy erősebbnek érzem a pigmentációt, és a használatuk is praktikusabb nekem. 

114 Luxe Face Focus Brush (16 Eur) Az előző blogokból már tudhatjátok, hogy nagy rajongója vagyok a Zoeva ecseteknek. Ez a szuper kis ecset természetes és szintetikus szálak keveredéséből áll. Inkább por highlighterhez ajánlom. Nagyon precízen lehet vele dolgozni. A Zoeva-nal a természetes szőröket az ecset készítéshez úgy gyűjtik be, hogy közben egyetlen állatnak sem esik baja, nem okoznak nekik fájdalmat, kellemetlenséget. 
Aki nem ismerné a márkát: zoevacosmetics

Real Techniques - Setting Brush (2800 Ft) Igen, jól rémlik ezt már fentebb említettem a kis púder ecseteknél, viszont ez highlighterhez is pompásan használható. Az eredmény egészen hasonló lesz a Zoeva ecsetéhez. Most pedig egy drogériás, extra kedvező árú, de annál jobb kis eszköz az Essence Hololighter Highlighter Ecset (1200 Ft) Hasonlít az előző kettőhöz kialakításban. A minősége is meglepően elfogadható. A feladatát becsülettel teljesíti. Szóval ha ilyen költségvetés van sminkcuccra, akkor az Essence-ben nem fogtok csalódni.

+1 Szivacsok

Ugye senkinek nem kell bemutatni azokat a kis csepp alakú - mondjuk már minden más alakú is van-szivacsokat, amiket valahány létező drogériában, de még kínai boltokban, aluljárókban és más egyéb helyeken is árulnak. Ez egy valóban nagyon hasznos és fontos eszköz, csak meg kell találni a megfelelő minőségüt. Alapozás után - amit én mindig ecsettel szoktam csinálni- szivaccsal újra át szoktam egyengetni az arcot, hogy biztosan ne maradjon csík az ecset után. Alapvetően ezekkel a szivacsokkal fel lehet vinni az alapozót, a korrektor, de a folyékony pirosítót, highligtert, kontúrt is tökéletesen el lehet vele dolgozni, és "bakingre", púderezésre is használható. Az ecsetekkel szembeni előnye, hogy az alapozásunk biztosan nem lesz csíkos, és mivel több mindenre használható, ezért helyet és pénzt is spórolhatunk vele.Vigyázzunk, hogy a lépten-nyomon árusított változatok leginkább semmire sem jók, kemények és lehetetlen velük dolgozni. Szerintem a szivacsunk akkor a leghatékonyabb, ha egy kicsit nedvesített, de semmiképpen ne tucsogjon a vízben. Sokszor csak Mac Fix Plus-szal befújom és már jó is.
Nekem eddig két márkának a szivacsa vált be, és ezeket használom is minden egyes smink elkészítéséhez így vagy úgy.
 
Beautyblender Ez a szivacsmárka az anyja mindennek. Innen indult az őrület és a mai napig piacvezető. Eleinte lehetetlen volt ilyen minőségben szivacsot találni. Mára azért akadnak vetélytársai. Rengeteg különböző színben és méretben gyártanak már beautyblendert. Az áruk ezért eltérő. Az eredtei blender ára 5600 Ft. Itt találtok bővebb információt a termékekről és meg is tudjátok egyből rendelni. Nem kell félni a netes rendeléstől nem fogtok csalódni. Aki inkább személyesen vásárolná meg, az megteheti a budapesti Ó utcai sminkesboltban.

Real Techniques Complexion Sponge 
(1990 Ft) Azt ugye egyből észrevettük, hogy fele annyiba sem kerül, mint a beautyblender.
Méretre épp ecs kicsikét nagyobb. Az egyik fele lapos, ami szerintem nagyon praktikus.
Amióta ezt kipróbáltam én már nem vásároltam új beautyblendert, pedig addig
elképzelhetetlennek tartottam, hogy valami felveheti vele a versenyt. Ez a szivacs telitalálat. Szintén megvásárolható a Müller üzletekben.


Vannak még a most divatos Silisponge-ok vagy Szilikon szivacsok. Hadd ne mondjam el hosszasan a véleményemet. SZ*R! Oké, nem szívja magába az alapozót, de nem is oszlatja el. Teljesen béna és haszontalan. Felejtsétek el! 
                                                                                    Szerintem...

Remélem ezt a bejegyzést is hasznosnak találjátok!
Ha bármi kérdésetek van a témában, akkor nyugodtan keressetek.
Továbbra is várom az ötleteket, hogy miről olvasnátok szívesen.

Megtalálatok:   Facebookon 
                         Instagram: @misikrena

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések